2016. nov 25.

Legyen finom is, ami egészséges!

írta: KonyhásNéni
Legyen finom is, ami egészséges!

menza-etkeztetes-iskola-illusztracio-gyerekek.jpeg

Majdnem félezer olvasónk töltötte ki kérdőívünket, melyben arra voltunk kíváncsiak, vajon milyenek a tapasztalatok a megújult közétkeztetéssel kapcsolatban, mely ételeket kedvelik és mely fogásokat nem szeretik a gyerekek.

A kérdőívet kitöltők több mint a felének a gyermeke naponta háromszor étkezik oktatási intézményben. Ez azt jelenti, hogy a hétköznapokon az iskolai menü jelenti számukra a napi étkezés java részét, ezért nagyon fontos, hogy milyen minőségű étel kerül eléjük és hogy vajon jó ízzel el is fogyasztják-e azt. A tavalyi esztendőben bevezetett közétkeztetési törvénynek köszönhetően sokat változott az iskolai menü. A rendelet szabályozza a cukor és só bevitelt, felhívja a figyelmet a változatosságra és a frissességre és meghatározza többek között a fogyasztható zsír és kalcium mennyiségét is. Jó hír, hogy a tesztet kitöltő szülők legnagyobb része, 84 százaléka hallott már a közétkeztetési reformról, sőt több mint a fele javulást érzékel a menzai kínálatban, mióta a szolgáltatók a közétkeztetési rendelet alapján főznek. Az előrelépést legtöbben a sómennyiség csökkentésében, új alapanyagok bevezetésében és a változatosabb menü összeállításban látják. A hibák között az íztelenséget, az olykor túl zsíros ételeket, a rossz minőségű zöldségek felhasználását és az ételek túlfőzését említik.

elorelepes.jpgMiben lát előrelépést a mióta bevezették a rendeletet?

Megkérdeztük a szülőket arról is, mely ételeket fogyasztják gyermekeik legszívesebben a menzán. Sok esetben a várt sorrend született, így például levesek között a húsleves, a paradicsomleves és a zöldborsóleves került a dobogóra. Tészták között szintén nem meglepő módon a bolognai és a milánói spagetti a legkedveltebb, harmadik helyre viszont – talán váratlanul - a krumplis tészta érkezett. Húsételek között magasan vezet a rántott csirke, majd ezt követik a népszerűségi listán a különböző sült és panírozott hal és csirke ételek. A főzelékek közül a borsó, a burgonya és a lencsefőzeléket kedvelik a legjobban, egytálételek között magasan vezet a rakott krumpli és a rizses hús.

fozelek_2.jpg

A válaszadók több mint 60 százaléka jelölte meg, hogy gyermeke kedvenc főzeléke a zöldborsófőzelék

Arra a kérdésre, milyen ételeket látnának még szívesen a menzán, a legtöbben a salátákat és a zöldséges ételeket említik. Többen megemlítették a csőben sült és grillezett zöldségeket, az alacsonyabb zsírtartalmú ételeket és a natúr húsokat, de sok olvasónk hiányolja a joghurttal és gabonapehellyel kiegészített uzsonnát is.

 Kép forrása: vecseshirek.hu

Szólj hozzá